“Több ember veszti életét a gyógyulást keresve, mint ahányan meghalnak a bűnözés miatt, közlekedési vagy háztartási balesetben vagy háborúkban.”

 

Az ókorban a gyógyítás középpontjában a gyógynövények álltak. A botanika megszületésével jelentős gyógynövény-kísérleteket hajtottak végre, megtanulták megkülönböztetni egymástól a növényi részeket. Megtanultak teákat, balzsamokat, borogatásokat készíteni. Terápiás előírások jelentek meg pontos mennyiségekkel , pontos intervallumokkal.

Az ókori Kinában az egészséget harmóniának , a betegséget a harmónia felborulásának tekintették, a gyógyítást pedig a felborult harmónia helyreállításában látták.

A korabeli kínai egészségügyi rendszer rendkivül érdekes. Az orvosnak a paciensei úgymond fizetést adtak, azért, hogy egészségesen tartsa őket. Ha megbetegedtek, nem fizettek többé, amíg az egészségük helyre nem állt. Azt az orvost tartották nagy becsben, akinek egészséges páciensei voltak, és egy hírneves orvos igencsak vagyonos emberré válhatott, ha értette a dolgát. Ellenben, ha egy orvosnak sok volt a betege, elüldözhették, meglincselhették, sőt akár halálra is ítélhették. Egy rosszabb orvos már szerencsének érezhette magát, ha csak felkopott az álla.

 

A mai értelemben vett orvostudomány Görögországban született meg. Hippokratész, az orvostudomány atyja több olyan gyakorlatot vezetett be, melyek évezredet óta meghatározóak.  Úgy gondolkodott, hogy a betegségek az emberi élet természetes velejárói, melyeket azonban gyógyítani lehet a megfelelő készítményekkel. A Corpus Hippocratium cimü könyvében 200-nál több gyógynövényt írt le.

A középkorban az emberiség ezer éveket fejlődött vissza. A középkorban módszeresen pusztították az emberiség tudását, mert a tudatlan tömegeken egyszerűbben lehetett uralkodni.

Szerencsére keleten maradtan fenn ősi könyvek, melyekre lehetett támaszkodni. Ezeknek a nagyszerű máveknek és az azokat meőrző tudósoknak köszönhetően a gyógynövények kezdtek visszatérni a mindennapokba, és újra az ember szolgálatába álltak.

“A gyógyítás fő eszközei megint a gyógynövények voltak.”

Az újkorban, a reneszánsz idején az anatómiai ismeretek jelentősen bővültek,  megjelentek a betegségipar első jelei.

“Az orvoslás itt vált betegségközpontúvá, a betegségek és sérülések kezelése lett a cél, ennek szellemében készültek a gyógyszerek. Még mindíg gyógynövényekből.”

 

(Forrás: Budai Péter Dr Rojkó László könyvéből: HALÁLOS BIZALOM Az egészség elveszett tudása)