A betegségiparnak valójában nincs jelentős múltja, és gyakorlatilag egy huszárvágással született meg, amikor egy “vegyipari óriás” üzletet szimatolt a betegségekben.
Valaki, valahol, valamikor a történelemben húzott egy vonalat az időben, és azt mondta: ami a vonal alatt van, az mind babona, ostobaság, kuruzslás, az emberiség szégyene, amiről szót ejteni és kár: és ami a vonal fölé esik az minden, az az igazság, a tény, a tudomány, a szent és sérthetetlen felsőbbrendűség. Abraham Flexner volt az, aki meghúzta a vonalat 1907-ben, és sajnos befolyásos támogatókra talált.
Az Amerikai Orvostudományi Társaság 1907-ben felkérte a Carnegie Alapítványt egy tanulmány elkészítésére, amely az amerikai és kanadai egészségügyi képzés helyzetét járta körbe. A tanulmányt Abraham Flexner készítette. Flexner pedagógus volt, orvosi képzettséggel, tapasztalattal nem rendelkezett, ám testvére ott ült a Rockefeller Intézet egészségügyi kutatással foglalkozó részlegében.Abraham Flexnert később kinevezték a Rockefeller Emberbaráti Programjainak első, orvosi oktatást felelős igazgatójává.
John D. Rockefeller volt minden idők leggazdagabb embere, Andrex Carnegie pedig a második. Ők ketten határozták meg a politikát és gazdaságot. Flexner tanulmányát 1910-ben adták ki azzal a céllal, hogy lefektessék a hivatalos orvosi képzés alapjait.
A Flexner jelentésnek a hatóságok erejével szereztek érvényt. Arra kényszerítették az akkor létező orvosi iskolákat, hogy kizárólagosan használják a Carnegie Alapítvány által kidolgozott képzési anyagokat.
A gyógynövényeket, a homeopátiát, a csontkovácsolást és a masszázst tudománytalan kuruzslásnak minősítették. A kisebb orvosi iskolákat bezárták vagy beolvasztották az ipari vállalatok által finanszírozott egyetemekbe.
A gyógynövényekből készített szereket nem lehetett szabadalmaztatni, mert alapanyagaik megteremtek mindenfelé, bárki ingyen hozzájuk juthatott, tehát nem hoztak profitot. Nem tudták kisajátítani a Föld összes gyógynövényét, sokkal egyszerűbb volt azt mondani, hogy nem hatékonyak, elavultak, és száműzték azokat az orvostudományból.
Az egészségügyi kutatásoknak a mai napig szigorúan illeszkedniük kell egy orvosi szakértelemmel nem rendelkező pedagógus 1907-ben lefektetett irányelveihez.
1997-ben(!) a Flexner jelentés az egész világon hivatalosan érvényesnek lett nyilvánítva.
2002-ben a Fortune 500-as listán szereplő tíz legnagyobb gyógyszeripari cég haszna nagyobb volt, mint a többi 490 cég teljes bevétele összesen.
Eluralkodott a profithajhászat, beindultak a nagyüzemi gyártósorok,
ahol futószalagokon “készülnek” a beteg emberek.
Akik rendületlenül fizetik a társadalombiztosítást, és zsákszámra eszik a gyógyszereket annak szellemében és reményében, hogy meggyógyulnak, egészségesek lesznek.
Úgy tűnt, a gyógynövények örökre elvesztek…
(Forrás: Budai Péter Dr Rojkó László könyvéből: HALÁLOS BIZALOM Az egészség elveszett tudása)